Egy fülledt, ragacsos nyári délelőttön, amikor semmi jobb dolga nem akadt, a kis Szatmári Karcsika kitalálta a Buzinátort.

Először csak a szomszédba ment át, a Balogh testvérekhez, azoknak mesélt róla. Hogy hallották-e, miket művel ez a Buzinátor a faluban? Buzinátor? Mi az a Buzinátor? Ők bizony még életükben nem hallottak róla. Hát ez a Buzinátor, ez egy jókora, erős szerzet, megvan vagy három méter magas, és olyan a bicepsze, mint a Gajdics Julika csöcse. Kétszer. Na, de miket csinál ez az ember? Már ha egyáltalán ember, titokzatoskodott a Szatmári Karcsika. A Balogh testvérek porcelántányér tekintettel meredtek a semmibe. Mert ez a Buzinátor, ez olyan, hogy simán belelát bárkinek a gondolataiba. Sőt, emelte magasba mutatóujját Szatmári Karcsika, bele is tud tenni dolgokat az ember fejébe. Dolgokat, hüledezett Balogh Totya, miféle dolgokat? Hát, mindenféléket, de legfőképpen azt, hogy buzi vagy. Na de én nem akarok buzi lenni! kiáltotta elcsukló gyerekhangján a kis Balogh Lalika. Én sem! Tette hozzá idegesen a Balogh Totya. Persze, persze, bólogatott nagy komolyan a kis Szatmári Karcsika, ezért nem szabad hagynunk, hogy itt lófráljon a faluban. És mit lehet tenni? érdeklődtek halálra váltan a testvérek. És akkor a Szatmári Karcsika előadta, hogy neki van egy terve, igazából csak egy ötlete, ami talán beválhat, de ahhoz az egész falura szüksége lesz, mindenkinek segítenie kell. Ezért jobb, ha a Balogh tesók mielőbb nekilátnak figyelmeztetni a falu jóravaló polgárait a veszedelemre. Mielőtt még túl késő lenne.

Így történt, hogy a következő napokban a Balogh testvérek elmondták az összes barátjuknak és ismerősüknek, hogy a falut nagy veszély fenyegeti, mert itt van a Buzinátor. A Batyu Bélának, aki a legerősebb srác volt a környéken – egyszer, csak úgy heccből letépte egy tehén fülét -, elmondták, hogy ez a Buzinátor akkora, hogy ha lábujjhegyre áll, akkor meg tudja pöckölni a nagytemplom harangját, és ha úgy tartja kedve, akkor azt a harangot át is tudja hajítani a szomszéd faluba. A Temesréti Móninak suttogva beszéltek arról, hogy ennek a Buzinátornak az a kedvenc elfoglaltsága hajnali fél hét és hét között, hogy tucatszám kúrja a szűzlányokat, de olyan elánnal, hogy a lányok puncijában utána apró Buzinátor farkak nőnek, amik aztán egész életükben tovább basszák őket. Aztán a Hegedűs Gergőt azzal ijesztgették, hogy a Buzinátor fel tudja támasztani a holtakat, akik aztán az ő szolgálatába állnak, és egész élőhalott létezésüket azzal töltik, hogy mindenhová bekéredzkednek, és rántott húst meg tiszta alsóneműt követelnek. Arra pedig mindenkinek nyomatékosan felhívták a figyelmét, hogy a Buzinátor legnagyobb, legveszélyesebb fegyvere, hogy bárkiből buzit csinálhat.

A gyerekek továbbadták egymásközt a rémhírt, és nem kellett sok, hogy a felnőttek is tudomást szerezzenek róla. A kocsmában, a Szende Szarvasban a férfiak egyre nyugtalanabbul sutyorogtak a borfoltos vászonterítők fölött. Én azt hallottam, hogy négy keze van, és mindegyik csuklóján egy csecsemő gerincét hordja karperec gyanánt, mondta riadt, vizenyős tekintettel Sánci Zoli, a buszsofőr. De az semmi, én úgy tudom, hogy egyszer megerőszakolt egy sasmadarat, és most annak a bikaméretű fattyú kölykén repked éjszaka a tarlók felett, kontrázott rá összegubancolódott nyelvvel Zigmund Sztojkó, aki a földeken dolgozott, és intim viszonyban állt a Balogh testvérek anyjával. Azt tudtátok-e, böfögte renyhe lenézéssel hangjában az öreg Vazilik Jenő, nyugalmazott masiniszta, hogy negyven évvel ezelőtt is itt járt már ez a förmedvény? A kocsmában, a korhadt fadeszkák között csak úgy villogtak a kétségbeesett, vöröslő szemek. Itt volt már akkor is, Vazilik Jenő szürke, sörhabos bütykeivel törölgette a csipát mocsárzöld szeméből, és majdnem elkárhoztunk miatta. Csak az volt a szerencsénk, hogy jobban megtetszett neki egy másik falu, a határon túl. Zúgolódtak, óbégattak a férfiak a Szende Szarvasban. Nem tudták, hogy most mi tévők legyenek.

A polgármester, Temesréti Gyula, a Móni édesapja teljesen tanácstalan volt. Naphosszat csak a faluházán ült az irodájában, és vedelte a hagymapálinkát. Nagy Pataki Kálmán, a tiszteletes bezárkózott a templomba, és az oltár előtt térdepelve próbálta kiolvasni a megoldást a faragott Krisztus-szobor lábkörméből. Az emberek rettegtek, és már gondolkozni sem volt erejük. Csak sírtak és visítottak, mint a disznók az ólban, és kegyelemért rimánkodtak. És ekkor ment át újra a kis Szatmári Karcsika a Balogh fiúkhoz.

Na, most már látjátok, hogy mekkora a baj? nézett rókatekintetével a testvérekre Karcsika. Most már ti is elhiszitek, hogy csak én állíthatom meg ezt a szörnyeteget? Igen, persze, hogyne! bólogattak a Baloghék, hogy a fejük majd’ leszakadt. Egy mód van rá, hogy elűzzük innen a Buzinátort, mondta komoran Szatmári Karcsika. A Balogh testvérek tátott szájjal, áhítattal csüngtek a szavain. Össze kell hívnotok az embereket a főtérre, és ha mindenki ott lesz, akkor elárulom a megoldást.

Estére már ott tolongott a kavicsos főtéren a falu apraja-nagyja. Mind arra vártak, hogy végre valaki megmondja nekik, mit kell tenniük. Csodálkozva, de reményteli pillantásokkal figyelték, ahogy a kis Szatmári Karcsika eléjük áll a hirtelen összetákolt emelvényre.

Tudom, hogy mindannyian féltek, kezdett bele beszédébe tücsökhangján Karcsika. Tudom, hogy mindenki azt szeretné, ha ez a Buzinátor, ez az istentelen parazita végre eltakarodna a földünkről. A tömeg helyeslően felmorajlott. Én tudom a megoldást. Szatmári Karcsika hatásszünetet tartott, a falusiak lélegzetvisszafojtva várták a folytatást. Ebben a könyvben meg van írva, Karcsika egy négyzetrácsos füzetet lobogtatott, hogy csak a kiválasztott szállhat szembe ezzel a démoni teremtménnyel. Akinek bal karja háromszor lett megjelölve, Karcsika a magasba nyújtotta nyeszlett kezét, amin a csukló fölött három anyajegy virított egymás mellett. És akinek egy angyal pallosa vágta meg a lábát. Szatmári Karcsika felgyűrte mackónadrágja szárát, és megmutatta a közönségnek a heget a térdén, amit akkor szerzett, mikor négyévesen elesett a biciklivel. Szóval, emberek, nincs ok az aggodalomra. A kiválasztott itt áll előttetek.

A tömeg ujjongott. A férfiak hevesen a levegőbe csaptak, az asszonyok elragadtatottan sóhajtoztak.

De szükségem lesz három dologra, hogy el tudjam innen űzni ezt a mocskot. Karcsika jelentőségteljesen végig hordozta tekintetét a falusiakon, mire azok elcsitultak. Először is, be kell költöznöm a templomba, mostantól az lesz az otthonom, és az engedélyem nélkül senki más nem léphet be oda. Nagy Pataki Kálmán háromszor keresztet vetett, de közben némán, vadul bólogatott. Másodszor, innentől kezdve minden lakosnak, aki keresőképes, kötelessége lesz a havi fizetésének egyharmadát beszolgáltatni nekem. Az emberek megszeppenten pislogtak egymásra. Különben a Buzinátor mindannyiunkat buzivá változtat. Az emberek egyhangúlag helyeseltek. És harmadszor, minden nap be kell jelentkeznie hozzám a falu valamelyik tizennyolc év alatti leányának, hogy elvégezhessem vele a szertartást, ami távol tartja otthonunktól a Buzinátort. A falusiak boldogan éljeneztek, néhányan már most lelkesen tolták a pódium elé kislányukat. Ha ez a három dolog teljesül, és a későbbiekben is betartjuk a szabályokat, akkor a falu biztonságban lesz, és örökre elkerül minket a Buzinátor.

És a falu betartotta a kis Szatmári Karcsika játékszabályait. Megkapta a templomot, az emberek fizetésének egyharmadát és a lányokat. És a Buzinátor nem is tért vissza addig, míg egy fülledt, ragacsos nyári délelőttön Szatmári Karcsika el nem unta magát.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.