Horváth Hanna: Ebéd

Sárga szobában,
Sárga olajcsepp csüng az állán,
Közöttünk ül, de mégis árván.
A nagyanyám zavart.
Túl szép volt ahhoz, hogy öreg legyen,
Most túl beteg ahhoz, hogy elhiggye, lehet még fiatal.

És az olajcsepp csak figyel minket,
Mint a meleg, nyers hús az asztalon.
Kölcsönös undorral,
Megesszük-e, lenyeljük-e
Vagy hagyjuk, hogy ő felfaljon?

Emészt azóta is,
Úgy tettünk, mintha nem látnánk,
A nyálon csüngő cseppet,
Ahogy szürcsöl, csámcsog és reszket.
Közben a kacsa szinte még lélegzett,
Ha tudott volna, kiáltott volna, még él, hogy valami nincs rendben,
Ahogy mi is.
Mégis csak rágtunk csendben.

(Mert teli volt vele a szánk.)

Az udvarias “Nem kérek többet” és mosolyok mögé nem látott,
Mama tompa fényű szeme.
Mi pedig néztünk a pohárba, a húsra,
De semmiképp sem bele.