ebed01

Sárga szobában,
Sárga olajcsepp csüng az állán,
Közöttünk ül, de mégis árván.
A nagyanyám zavart.
Túl szép volt ahhoz, hogy öreg legyen,
Most túl beteg ahhoz, hogy elhiggye, lehet még fiatal.

És az olajcsepp csak figyel minket,
Mint a meleg, nyers hús az asztalon.
Kölcsönös undorral,
Megesszük-e, lenyeljük-e
Vagy hagyjuk, hogy ő felfaljon?

Emészt azóta is,
Úgy tettünk, mintha nem látnánk,
A nyálon csüngő cseppet,
Ahogy szürcsöl, csámcsog és reszket.
Közben a kacsa szinte még lélegzett,
Ha tudott volna, kiáltott volna, még él, hogy valami nincs rendben,
Ahogy mi is.
Mégis csak rágtunk csendben.

(Mert teli volt vele a szánk.)

Az udvarias “Nem kérek többet” és mosolyok mögé nem látott,
Mama tompa fényű szeme.
Mi pedig néztünk a pohárba, a húsra,
De semmiképp sem bele.

  • author's avatar

    By: Horváth Hanna

    1995-ben születtem Esztergomban. Egész kicsi korom óta írok, dühömben, bánatomban vagy csak ha túlcsordulnak bennem az érzelmek. Figyelni jobban szeretek, mint beszélni (főleg magamról), így leginkább az emberek és az őket körülvevő apró rezdülések, gesztusok ihletnek meg.

  • author's avatar

  • author's avatar

    See all this author’s posts

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.