– A hard techno-ban nem történik semmi! – vágta rá elégedetlenkedve Ellis, és lehúzta a soron következő Sztolicsnajáját.

A Dark Buddhában ültek szokás szerint, mint minden karácsonykor legalább öt éve. Már egyikük sem emlékezett, hogyan jött az ötlet, hogy a világ különböző pontjairól egybegyűljenek ilyenkor – talán valami írótalálkozón találhatták ki mocskosul betépve a hátsó WC-ben. A hangfalakból parázsló Adriatique mix viaszgyűrűt vont a tudatuk köré, érezték, ahogy bőrük alatt cikázik az ütem, és amikor egy női hang hangosan elélvezett a szomszédos boxban, már csak felülnézetből tudtak magukra gondolni.

– Ne haragudj Bret, de ebben nem értünk egyet. – fogalmazott tőle nem várt szokatlan finomsággal Welsh, aki lévén skót, egészen másképp látta a helyzetet. A drogokról vallott nézeteik nagyjából megegyeztek, de akármilyen elvetemült múltja is volt mindnyájuknak, azért Welsh mégiscsak a szigetországból származott, és ezt a másik két amerikainak tisztelnie kellett.

Neked fogalmad sincs milyen komoly tudott lenni egy korabeli acid – party. Ez nem olyan, mint Camden, baszod! – epéskedett Welsh, és ő is lehúzta a soron következő vodkáját.

– Szerintem is faszább az, ami most megy! – vetette közbe Palahniuk, aki már rendesen odavolt. Az utóbbi években csontossá soványodott arcán már jócskán meglátszottak a megszállott évek nyomai, s bár régóta egészséges homoszexuális kapcsolatban élt a párjával, az ilyen estéken még mindig rendesen be tudott indulni a különféle opiátszármazékoktól meg a jó öreg amfetamintól. Nem is szívesen engedték el otthonról, figyelembe véve, hogy Ellis köztudottan a fiúkat is szereti. E tekintetben nem sokat lehetett tudni Welsh-ről, de a másik kettő abszolút biztos volt benne, hogy egyszer még összejön egy szuperhármas, valahol, az elhagyatott peremvidéken, ahová még időnként hívják őket felolvasni.

– Neked aztán nem mindegy? – gúnyolódott Welsh, akinek érezhetően gyengébb napja volt. Unta már ezt az összejövetelt, mert a célját sohasem teljesítette be. De azért tovább hallgatták az egyre izgalmasabbá váló technót, rendeltek még egy üveg Sztolicsnaját, és előkerültek a hasiskúpok is.

– Idén sem jön el, igaz? – kérdezte aztán Welsh, kissé már megenyhülve, altestéből langyosan felkúszó melegség-hullámokon beletörődve az éjszakába, amely végül is sohasem hozott még rosszat. az eredeti terv szerint minden év karácsonyán összeültek volna Ki Nevet a Végén-t játszani, csakhogy a negyedik ember sohasem jött el. Pynchon ugyan mániákusan kerülte a tömeget, talán már nem is élt – évek óta nem látta senki – ám a többiek úgy gondolták, ha valami, hát az ő kérésük előcsalogatja a rejtélyes írót vackából. Ám hiába tettek meg mindent ez ügyben, a különc nem jelentkezett. – Tök mindegy, legalább jól betéptünk! – válaszolta Palahniuk, és megtörölte a szemüvegét, hátha jobb lesz.
– Idén nem kaparlak ki reggel a vöröslámpás negyedből. – közölte Ellis, és papír után nézett.
– Hagyjuk már. Valld be, hogy féltékeny vagy és meg akarsz dugni!
– Nincs rád jó hatással az idő. Egyre szarabbakat írsz, olyan, mintha kényszerből tennéd.
– Te beszélsz, baszod? – horkant vissza Palahniuk – Az utolsó három regényed, amit a Glamoráma után húsz év alatt írtál, szart se ér. Ál-írás bazmeg! Te beszélsz kényszerességről?

– Álljatok le fiúk! – lépett oda ekkor Mortecai, aki rendszerint leült velük végül játszani, és idén karácsonykor is nagyon jól tudta, hogy hol kell töltenie az estét. Az írók jó vevői voltak, mindenfélét rájuk lehetett tukmálni, így szívesen eljátszogatott velük, mielőtt azok hajnalban rendszerint elindultak a rajzási körzetbe dorbézolni. Mortecai volt a környék egyetlen valamirevaló gyógyfüvese, még a nagyapjától örökölt korabeli kenőcsöket és oldatokat klónozta tovább és drogtinktúrákat állított elő pszichoaktív növényekből – Hoztam nektek egy kis finomságot! – vigyorgott és máris előkapta hátizsákjából az uzsidobozt, amit lerakott az asztalra.

A zafírkék üvegen át is látszottak a csuporba rakott fiolák, kódozással ellátva, sterilizált védőcsomagolásban. Mire a tartalmát mind elfogyasztották, már kelt fel a narancssárga nap, és a rénszarvasok is megérkeztek a Dark Buddha elé, hogy elhúzzák a három alaktalan szörnyet a vöröslámpás negyed sikátorai felé.

  • author's avatar

    By: Tépő Donát

    1978-ban születtem Budapesten. Gyerekkorom óta foglalkozom versírással, a ’90-es évek óta pedig az aktív zenéléssel is, leginkább a rétegműfajokban tevékenykedtem. Köteteket 2009 óta publikálok hivatalosan, eleinte verseket, néhány drámát, az utóbbi időben pedig jórészt prózát. Írásaimban leginkább szürrealista elemeket próbálok ötvözni egy sajátos társadalomkritikával, némi tudományos fantasztikummal, és utcai szlenggel. Ezen felül verseket zenésítek meg, hang-montázsokat készítek, és továbbra is foglalkozom dalszövegírással. Alkotói bázisom a Katapult Kortárs Alkotók Csoportja. Saját oldalam: www.tepodonat.hu

  • author's avatar

    Visit the author’s website

  • author's avatar

    Apátia

    See all this author’s posts

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.