öntanulmányt karcolni a gyomor feszülő ködmélyébe, mert ne is legyen tapintható,
véleményt formálni agyagból, hogy szétzúzhassák, amint kiég,
átmetszeni a múltat linóleumdarabként, így lopva felette örömtáncot
a konyhában, hol az ebéd gőzöl minket álmodozásba,
s tapossuk büszke tekintettel, hisz kényes rá a jelenkor,
a jövőt pedig tévútra érdemes vezetni, ollé!

polcmeleg homokfelszín rétegei közé kaparjuk gyermeteg gondolatainkat,
hogy a tenger alól idézett, aprócska légnyomásnak se járjon nagy fáradsággal
aranyba ecsetelni ezt a barátságtalan eget, mely látványnak igen keserű,
ám néhol akár a pohár fenekére szintén csiszolódhat belőle, derék példa!

néma vászonnal foglaljuk össze a viseltes kígyóbőrök helyét;
az idő kérdéses, ürességünk ellenben boldogságra sarkallhat!

lassú víz kutyatetemet mos
de még alig a sajátom
és merengve ragad a hínár
ma reggel már mindenért kár

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.