1.

 

Mostanában minden írásomat azzal kezdem, hogy milyen volt az időjárás. Ez nagyon idegesítő, de most sem tudom kihagyni.

 

Májusi nap volt. Délelőtt. A Nap az égen már rám sütötte aznapi UV-billogját és éppen jegyet készültem venni a robotvasutastól.

 

Ehhez persze előbb fel kellett mennem a lépcsőn, amit akkor sem értettem, hiszen Illés is mozgólépcsőn ment fel a Mennyországba. Az egyik fokon aztán ott feküdt egy döglött fácán.

 

Eszembe jutott, hogy biztos pihen, vagy alszik, de olyan békesség és semmi áradt belőle, hogy rövid patológiai felmérés után megállapítottam: ez bizony halott. Hogy ő hogy került oda, az számomra is rejtély. Szerintem lekéste előző este az utolsó esztergomi vonatot és bekészült. A sokk miatt MÁV-rög alakult ki a testében, amivel még eltotyogott a legközelebbi betondarabig, majd kilehelte a lelkét és ottmaradt.

 

Túllépve a halálon tehát jegyet akartam vásárolni. Bedobtam a gépbe az érméket, de az annyit nem mondott, hogy: kanyi. Meglepettségem látva közelebb lépett egy hölgy, aki elmesélte, hogy ő már megszívta ezzel, szóval ne is erőltessem a dolgot. Aztán, ahogy visszaléptem az árnyékba a lelkemben felszökött valami világot átfogó melegség. Éreztem: telefonálnom kell.

 

Beszóltam a MÁV központba, hogy itt bizony baj van, mert egy rebellis gépezet valami skynet-szerű hiba miatt önző módon sikkasztja az utasok pénzét.

Mégis mennyit nyelt el uram? – kérdezte a bácsi. –

200 forintot, de nem ezért hívtam, csak gondoltam, jelzem a hibát, nehogy más is a rövidebbet húzza.

– Rendben, de mindenképpen visszavisszük önnek a pénzt, vagy elutaljuk.

– Nem szükséges.

– Ragaszkodunk hozzá!

– Akkor legyen.

 

2.

 

Hetek teltek el a gazdasági összeomlás óta. Már csak az üres tányérokat mosogatom és cigarettázok, mint egy panelbe zárt paranoid-skizoid. Vajon lát-e még pénzt a magyar ember? Gondolkodom és a habot leveretve a többi közé csúsztatok egy poharat. Ekkor telefon veri fel a lakás csendjét. Egy úr hív valamiféle kártalanítás miatt.

 

– Hamarosan Önnél leszek! – mondja, és értetlenül leteszem a telefont. –

– Elvileg az ajtaja előtt állok. – Közli nem sokkal az első beszélgetés után. Ennyi erővel lehetne bérgyilkos is, vagy dunyhával házaló cigány, esetleg mindkettő –

Hatalmasra tárom előtte a bejárati ajtót és egyúttal a szívem is. Fanfárok szólnak és a kicsi csenevész ember csillagfényt áraszt magából.

 

– Visszahoztam a 200 forintot.

 

Méghogy nem törődnek az emberrel ebben az országban!

 

2017.05.22.

  • author's avatar

    By: Bencze Tibor

    1990-ben születtem Veszprémben. Az írásnak kicsit több mint egy évtizede hódolok, mellette a zenélés a másik nagy függőségem. A verset feladtam, mert pocsék költő vagyok. A prózát és az esszét jobban szeretem. Sok minden voltam már, kőműves és újságíró is. Eddig két kötetem jelent meg illetve külföldön közölték néhány korai novellám. Legnagyobb irodalmi sikerem a fentiek mellett, hogy 15 éves koromban az első három novellámért kirúgtak és kitiltottak két évre az akkori középiskolámból, melynek következtében egy kis legendáriumra tettem szert a megyeszékhelyen. Jelenleg kisregényeken és novellákon dolgozom, amik majd egyszer talán meg is jelennek. Mindemellett multi-funkciós zenésznek tartanak. Számtalan zenekarban játszottam, számtalan hangszeren, amely állapot, ha jobban belegondolok most is fennáll.

  • author's avatar

  • author's avatar

    Lóg a madarin
    Kórház
    Pornófagott
    Cipőhegy
    Zsengehúsú

    See all this author’s posts

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.