Rendelek az internetről egy Nagy-Magyarország alakú méhlepényt, hogy lenyűgözzem a szomszédban lakó hungarista csajt. Egy ideje szeretnék bejárást kapni rovásírásos tangájába, de a hozzá járó kigyúrt, kopasz szittya-motorosok mellett nem nagyon rúghattam eddig labdába. Na de majd most!
Formaldehides üvegbe teszem a Nagy-Magyarország placentát, és becsengetek hozzá. Beadom neki, hogy ezzel jöttem a világra, ő pedig máris táltosnak meg sámánnak hív. Az üveget simogatja, és azt mondja, büszkén viselnem kéne a méhlepényt, hogy ezzel is emlékeztessem az embereket Trianon igazságtalanságára. Kivesszük tehát a formaldehidből, és a hasamhoz kötözzük egy bőrövvel. A csaj ettől rendesen felizgul, lehúzza a nadrágomat és a szájába veszi lüktető farkam. Ujjai közben a rám csatolt barna, vénás lepénnyel játszanak. Hamarosan pedig felváltva nyalja és szopja a péniszem és a placentát – nyelve felszántja Felvidéket, és behatol Erdély szivacsos sűrűjébe.
Délután elvisz egy szalonba, ahol rovásírásos szöveget tetováltatunk a placentámra. Rámutatok egy furcsa, z betű jelre, hogy ez mit jelent. Egy ideig gondolkodik, majd azt mondja, azt jelenti, hogy nem, nem, soha!
– És ez a sátor szerű valami?
– Vesszen Trianon.
– Oké.
Kora este kivisz a városligetbe babgulyásfőzésre az árpádsávos pajtásaihoz. Tűzijátékok robbannak bennem, amikor úgy mutat be, mint a pasiját. Egy ideig gyanakvóan méregetnek a hungaro-haverok, de aztán meglátják a hozzám kötözött tetovált placentát, és rögtön a keblükre ölelnek. Nem telik bele sok időbe, már részegen dülöngélünk a pálinkától, a méhlepényemet pedig a rotyogó babgulyásba lógatjuk, hogy némi hazafias ízt kapjon a leves. Otthon aztán egymásnak esünk barátnőmmel. Miközben arcát a herezacskómhoz préseli, feldugja magának a lecsatolt placentát, csak hogy aztán óvatosan kitolja magából. A gondolat, hogy megszüli újra és újra Nagy-Magyarországot, őrületes orgazmusba kergeti.
Később aztán, miközben a fanszőrömet és a méhlepény maradékokat szedegeti a fogai közül, megpróbálok ismerkedni vele.
– És ö, mit lehet rólad tudni? – kérdezem bizonytalanul. Egy ideig néz csak rám, majd megrántja a vállát, és azt feleli: – Magyar vagyok.
– Én is magyar vagyok – Bólintok.
– A Kárpát-medencébe születtünk! – húzza ki magát.
– Igen – biztatom. – De ezentúl is biztos van valami, amiben jó vagy, meg büszke vagy rá, meg ilyenek – kockáztatom meg.
Rám néz, és azt mondja: – Büszke vagyok rá, hogy magyarnak születtem. – Majd csönd telepszik ránk. Végül azt mondja: – Baszunk?
És baszunk. Mert bár nem említette, hogy büszke lenne rá, de remekül dug. A placenta viszont hamarosan elkezd rohadni. Valami ősi, bűzös mocsárszag küzdi magát felszínre a száradó barna szövetkupacból. Rádöbbenek, így nem sokáig fog tartani az új párkapcsolatom. A barátnőm bele sem gondolt ebbe, amikor kivetette a formaldehides üvegből a placentám. Talán azt hitte, a táltosoknak nem rohad el a méhlepénye. Gyorsan újat kell rendelnem az internetről, mielőtt még megneszelne valamit. Írok az eladónak, hogy azóta nem szült-e egy újabb méhlepényt. Azt válaszolja, nagyon jó, hogy írtam, mert már ő is írni akart nekem, csak még nem tudta, hogyan kezdjen mondandójához: történt ugyanis egy kis kavar, úgy fest a méhlepény helyett a gyerekét küldte el nekem.
– Izé, olyan kis ronda volt, nehéz volt megkülönböztetni a kettőt – vallja be. Ránézek a placentára. Hirtelen felfedezem, hogy bizony szája és szemei vannak. Nahát, ez tényleg nem egy méhlepény, hanem egy csúf, Nagy-Magyarország alakú csecsemő. Megörülök a dolognak, mert ez azt jelenti, még mindig meg van valahol a placenta, és talán jobb állapotban van a gyereknél. Az eladó viszont nem hajlandó eladni nekem. Azt mondja, ha már elbaszta a dolgot, és nincs csecsemő, megpróbálja felnevelni a méhlepényt. Felhívom telefonon, hogy élő szóban győzködjem kicsit, de hajthatatlan. A háttérben a placenta épp bömbölni tanul. De mégis micsoda anya az ilyen! Rendelek mástól egy placentát, igaz, nem Nagy-Magyarország alakú, de majd megdolgozom, és az lesz. Másnapra ki is hozzák. Alakra inkább Románia, de abból lehet Nagy-Magyarországot gyártani. Viszont gőgicsél, és vergődik – nem vagyok benne biztos, hogy ez az eladó nem a gyerekét küldte el. Sebaj, akkor is Nagy-Magyarország lesz belőle. Egy ideig a konyhapulthoz csapkodom, hogy felpuhuljon, aztán gyúrni kezdem – végül körbevágom a konyhakéssel, ügyelve a szent határvonalakra. A levágott nyesedékek mögül ömleni kezd a vér, amit szalvétával itatok. Végül rárajzolom a nem, nem soha és a vesszen Trianon rovásjeleket, majd a hasamhoz csatolom a szörcsögő szövet-országot. Kanosan csengetek be a barátnőmhöz, ám nem nyitja ki az ajtót és különös zajokat hallok bentről kiszűrődni. Az ajtó viszont nyitva, így hát beengedem magam. Hosszú vércsíkot húzok a padlón, ahogy behatolok. És ott a barátnőm, térdepel és épp egy fiatal srácot szop, aki azt kiabálja: – Szopd csak a turul-tejet!
A barátnőm ijedten pillant rám, majd reszkető hangon megszólal: – Ne haragudj… de… de neki turul alakú a farka…
És tényleg az. De kirohanok a lakásból. Otthon bezárkózom a szekrénybe, a hozzám szíjazott csonka, nedvedző csecsemő-placentát simogatom, az pedig vért okád és hörögve reszket a hasamon, mint egy ijedt állat.
– Mindent elvettek tőlem, de legalább még magyar vagyok – motyogom a ruhamolyoknak, és a szekrénylakó rovarok azt mondják, ennyi talán elég is egy identitáshoz, hiszen ők is sokszor a szekrénnyel azonosítják magukat – mit nem adnának érte, ha kabátok lógnának bennük, ezért is tömik magukat ruhával.
Máskülönben a méhlepénynek legalább olyan joga van táplálkozni egy csecsemőből, mint fordítva.

(illusztráció: a szerző)

  • author's avatar

    By: Komor Zoltán

    1986. június 14-én születtem Debrecenben. Jelenleg Nyíregyházán élek, ahol főiskolai tanulmányaimat végeztem. Elsősorban szürrealista rövid prózákat írok. Írásaim különböző pályázatokon (Irodalmi Rádió, Napút, stb.) szerepeltek sikeresen és jelentek meg antológiákban. Emellett magyar („KULTer”, „Képírás”, „A Vörös Postakocsi”) és amerikai („theNewerYork”, „Caliban Online”, „Bizarro Central”, „Thrice Fiction Magazine”, stb.) folyóiratokban publikáltam. A Cédrus Művészeti Alapítvány 2013-as Kortárs irodalmi alkotások pályázatán nívódíjas lettem. Az elsősorban posztmodern és neoavantgárd szövegeket publikáló Katapult Kortárs Alkotói Oldal főszerkesztője és a József Attila Kör tagja vagyok. 2014-ben jelent meg első angol nyelvű Flamingos in the Ashtray című novellás kötetem Amerikában, a Burning Bulb Publishing kiadó gondozásában. Második angolnyelvű kötetemet, a Tumour-djinn-t az amerikai MorbidbookS adta ki 2014 decemberében. Harmadik angol nyelvű kötetem Turdmummy címmel 2016 decemberében jelent meg Amerikában a Strangehouse Books kiadásában.

  • author's avatar

    Visit the author’s website

  • author's avatar

    Gyanús lesz nekem, hogy Soros György finanszírozza a bal herémet, és ezért nőtt nagyobbra, mint a jobb
    Prosztata-jeti

    See all this author’s posts

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.