prosztatajeti

Felmerül a gyanú, hogy asszimetrikus a prosztatám, de végül kiderül, hogy a jeti hagyta ott a lábnyomát a seggemben.

Lehangoló hír – egy aszimmetrikus prosztatával azt hiszem könnyebben együtt tudnék élni, mint a legendás majomember láblenyomatával a fenekemben. De az orvos szerint ez nagy áttörés lehet a kriptozoológusok számára. Így most gipszet öntünk a seggembe.

A doki meg csak hümmög, amikor arról kérdezem, jár-e bármiféle egészségügyi kockázattal, hogy beöntést kapok gyorsan kötő lenyomatgipszel. Aztán meg nem tudja abbahagyni a röhögést, amikor elkezd kicsorogni belőlem a sűrű fehér massza. Azt motyogja: – Ez a legelbaszottabb anális krémtorta, amit életemben láttam! – Majd megköszörüli a torkát, és hozzáteszi: – Elnézést, ez orvosi szakzsargon. Az anális krémtorta arra utal, amikor anális közösülés után kicsorog az ondó a végbélnyíláson keresztül.

Az elbaszottat nem magyarázza meg, de majd utána nézek egy szakkönyvben. Várunk. De nem akar kijönni a lábnyom. Végül annyit mond: – Hűha. Valami baj lehet. Alighanem sikerült elzárnunk a végbelét vagy ilyesmi.

– És ez jelent bármiféle egészségügyi kockázatot?

– Fogalmam sincs – feleli a doki. – Még utána kell néznem ennek az egész alsó emésztőrendszeri dolognak az interneten. Menjen addig haza, majd csak kitalálunk valamit. Ha esetleg megszüli a jeti vagy nagyláb lábnyomot, mindenképp hozza be!

De nem sikerül. Pár nap után a hasam viszont nőni kezd, mintha csak terhes lennék. Éjszaka rémálmok kísértenek, amiben hosszú vajúdás után életet adok egy láb szagú gipsz-majom csecsemőnek. De próbálok nem foglalkozni a dologgal. Viszont nem hagy nyugodni a gondolat, hogy az orvos valószínűleg figyelmen kívül hagyott egy apróságot, ami valójában nem is apróság. Nevezetesen arra gondolok, hogy egy jetilábnyom volt a prosztatám helyén. Na de akkor hol lehet a prosztatám?

Néhány nap múlva felbukkan az interneten egy homályos videó. Egymásra licitálnak az újságok a címadásban. Lefilmezték a legendás majomembert az erdőben? Komoly bizonyíték: elkészült az eddigi leghitelesebb felvétel a Nagylábról.

Megnézem a felvételt, és ráismerek a prosztatámra. Hatalmas. És valóban kicsit asszimetrikus, de azért nagyjából gesztenye alakú, mint amilyennek kell neki lenni. A videó – bár nem olyan éles, mint reklámozzák – azért remekül bemutatja, amint a nyálkás, hús-színű göb fel-alá görög a fák között, és száraz avar tapad nedvtől csillogó gömböc-testéhez. Hosszú árok-nyomot hagy maga után a sárban, amit később gipsszel kiöntenek.

Megindul az erdőben a jeti-vadászat, én pedig csak remélni tudom, hogy sikerrel járnak a kriptozoológusok és viszont látom még a dülmirigyem. A legtöbb férfi amiatt nyavalyog, hogy rossz helyre tették a prosztatáját, amikor összeszerelték őket az égi gyárban, hisz ha átakarják élni a prosztata orgazmust, ami sokkal erősebb a simánál, csökkenti a rák és az impotencia kockázatát, a seggükben kell turkálni. Még ők pofáznak. Az én prosztatám meg több ezer kilométerre valahol az Észak-Amerika-i erdőkben flangál. De ezt már csak mellékesen gondolom, mert közben szörnyű görcsök gyötörnek, duzzadó hasam körül pedig szakadozni kezd a bőr. Az apró sebekből vér és valami büdös massza elegye kezd csorogni.

Telefonál az orvos. Azt mondja, a wikipédia szerint okozhat gondot, ha nem tud ürülni a testből a széklet, de még nem talált rá megoldást, pár nap múlva újra hív.

Másnap felrobban a média, amikor végre elkapják a legendás majomembert. A büszke kriptozoológus ott áll a ketrec mellett és vigyorog egyenest a kamerába. A kanapén ülök és ordítok a fájdalomtól – alig látom a hasamtól a tévéképernyőt, amin épp a prosztatámat mutatják. Felduzzadt dülmirigyem bánatosan morog ketrecében, miközben a kriptozoológus azt bizonygatja, mennyire ártalmatlan teremtmény. Hogy tanúbizonyságot tegyen róla, benyúl a rácsokon és meglapogatja a prosztatám oldalát. Keze nyálkásan cuppog, én pedig hirtelen bizseregni kezdek a tévé előtt. Valamiféle forró, vibráló érzés kerít hatalmába. Erekcióm támad. A tévériporterek, a bámészkodók hamarosan csatlakoznak a kriptozoológushoz: mindenki meg akarja simogatni dörgölőző dülmirigyem. Az lágy, doromboló hangokat hallatt a kíváncsi ujjak alatt. Én pedig reszketni kezdek a rám szakadó ingerek súlyától: egyszerre tudnék ordítani a repedő belek fájdalmától, és az örömközpontomba maró kéjtől. Végül nem bírom tovább: villódzó elme-fények össztüzében robbanok ki – hajtok ki, szökkenek szárba – az ejakuláció hevében kiszakad a hasfalam – vér, ondó és bélsár fröccsen szanaszét a szobában. Azt hiszem erre használja az orvosi szakzsargon azt a kifejezést, hogy elbaszott. Utoljára azt látom, hogy egy vaskos kirepülő fehér jetiláb berúgja a tévéképernyőt.

(illusztráció: A Szerző)

  • author's avatar

    By: Komor Zoltán

    1986. június 14-én születtem Debrecenben. Jelenleg Nyíregyházán élek, ahol főiskolai tanulmányaimat végeztem. Elsősorban szürrealista rövid prózákat írok. Írásaim különböző pályázatokon (Irodalmi Rádió, Napút, stb.) szerepeltek sikeresen és jelentek meg antológiákban. Emellett magyar („KULTer”, „Képírás”, „A Vörös Postakocsi”) és amerikai („theNewerYork”, „Caliban Online”, „Bizarro Central”, „Thrice Fiction Magazine”, stb.) folyóiratokban publikáltam. A Cédrus Művészeti Alapítvány 2013-as Kortárs irodalmi alkotások pályázatán nívódíjas lettem. Az elsősorban posztmodern és neoavantgárd szövegeket publikáló Katapult Kortárs Alkotói Oldal főszerkesztője és a József Attila Kör tagja vagyok. 2014-ben jelent meg első angol nyelvű Flamingos in the Ashtray című novellás kötetem Amerikában, a Burning Bulb Publishing kiadó gondozásában. Második angolnyelvű kötetemet, a Tumour-djinn-t az amerikai MorbidbookS adta ki 2014 decemberében. Harmadik angol nyelvű kötetem Turdmummy címmel 2016 decemberében jelent meg Amerikában a Strangehouse Books kiadásában.

  • author's avatar

    Visit the author’s website

  • author's avatar

    See all this author’s posts

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.